Még egy válogatás Lauráról, csak mert annyi jó kép készült, hogy sajnálom fiókba rakni őket...
2010. július 20., kedd
2010. július 16., péntek
Kismamafotózás I.
Divat lesz belőle vagy sem, kismamát fotózni jó dolog. Egy nő egyébként is olyan szakaszát éli az életének, amikor készül, vár, fontos neki minden nap ami a kilenc hónapból már eltelt, vagy hátravan. És ne szépítsük, bármilyen szép is egy kismama, az eredeti állapotot, vagyis a terhesség előtti alakot, arcbőrt csak nagyon keveseknek sikerül visszaszerezniük, így külön jó alkalom ezt az időszakot megörökíteni, szép emlékké válik.
Az csak egy dolog, hogy az ember kitalálja milyen képeket szeretne. Judittal egy szép szombat reggel indultunk neki a fotózásnak, szépen kiöltözve, ahogy kell, és amikor megláttuk a kiszemelt repceföldet, felcsillant a szemünk, hogy ez milyen jól fog mutatni. A végeredmény jó is lett, de az addig vezető út ragadós sárral volt kikövezve, szóval bár nem látszik, de úgy néztünk ki mint a kismalacok...
A csomagtartót teleraktuk ruhákkal, úgy indultunk el, mintha egy hétig haza sem mennénk, de mindegy is, felkészültünk minden eshetőségre, ami szembejöhet, és a végén igazat adtunk saját magunknak, mert megérte a kocsi csomagtartójában öltözködni, vasalni, készülődni (a kis piros meggyes cipőcske meg külön főnyeremény).

Címkék:
anya,
édesanya,
fotózás,
Judit,
kiscipő,
kismama,
kismamafotó,
photography,
pregnancy,
pregnant
Bernadett és Maxwell
Ezek a képek Londonban készültek, még május végén. Egy pubban volt a fotózás, ahol pont elég termszetes fény volt, a háttér sötétje pedig épp elég volt ahhoz, hogy szép, kontrasztos képek szülessenek.
Címkék:
babafotó,
babafotózás,
babyphoto,
balzsam,
Bernadett,
gyerekfotózás,
kisgyermek,
London,
Maxwell,
photography
2010. július 13., kedd
Emma és Máté
Emma és Máté ikrek, három évesek. Bármelyik felnőttnek dicséretére vált volna az a türelem, amivel a fotózást viselték a szúnyogokkal teli parkban. Ez volt az első igazi gyerekfotózásom, úgyhogy jól esik ránézni a képekre, remélem a családnak is szép emlék lesz ha majd megnőnek a kicsik.
Címkék:
balzsam,
emma,
fotó,
gyerekfotózás,
máté,
photography
Edina és Gábor
Kis esküvő, kis fotózás, Edina és Gábor nem kerítettek nagy feneket az esküvőjüknek, mégis sikerült néhány hangulatos képet készíteni róluk az utolsó pillanatban. A mindössze két tanúval lezavart szertartásnak két extrája volt, az egyik a 99 (!) éves nagyi, aki nálunk is frissebben mosolyogta végig unokája esküvőjét, a másik pedig hogy ez az esküvő tulajdonképpen dupla volt, hiszen Edina barátnője, Viki is ugyanakkor ment férjhez.
Thassos
Címkék:
Görögország,
Greece,
greek,
island,
photography,
sea,
Thassos
2010. július 11., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)